Másnap
reggel szörnyen keltem fel, mindenem fájt, de legfőképpen a szívem sajgott. A
lepedő borzalmasan nyomta a hátamat, és ahogy az órára pillantottam,
konstatáltam, hogy megint nem aludtam valami sokat.
Felültem,
és kinyújtottam elgémberedett testem. Majd szemem sarkából, mintha valamit
megpillantottam volna az egyik sarokban. Megdörzsöltem a szemeimet, de még így
is homályos volt minden. Megvontam a vállam, és nem törődtem vele, ám ekkor
olyan történt, ami eddigi életem során, még sose. Megszólalt a fal, vagyis azt
hittem. A hang ismerős volt, de oly kevés alvás után, nem igazán tudtam hova
tenni.
-
Ígérd meg, hogy nem fogsz elájulni, és ne akadsz ki!
-
I… igér… igérem – dadogtam, de nem voltam benne biztos, hogy ezek nem fognak
megtörténni.
Ekkor
Sungmin lépett elő az árnyékból, szám elé kaptam a kezem, és igyekeztem egy
sikítást visszafojtani. Szemeim elkerekedtek a látványtól, hiszen láttam őt,
azt az embert, akit olyannyira szerettem.
Megnyugodtam,
vagyis látszólag, belülről viszont, még mindig majd szétvetett az ideg. Lassan
lehúztam magamról a takarót, és az ágy szélére ültem. Belebújtam a papucsomba,
felálltam, és felé indultam. Fél méterre megálltam tőle, és kinyújtottam a
kezem. Meg akartam érinteni őt.
Ahogy
kezem felé nyúlt, úgy lépkedtem tovább, amikor pedig elértem őt, és meg akartam
érinteni arcát, kezem átsiklott rajta. Megint szám elé kaptam a kezem, és nem
akartam hinni a szememnek. Végül mindkét karom magam mellé ejtettem, és tátott
szájjal bámultam rá.
-
Ez hogy lehetséges? Miért látlak téged, amikor te a kórházban vagy? És miért
nem tudlak megérinteni? – buktak ki belőlem a kérdések.
-
Szellem vagyok, Wookie!
-
Tessék? Ez azt jelenti, hogy meghaltál? – kaptam hirtelen hisztérikus rohamot,
majd ahogy ebbe belegondoltam, sírni kezdtem. Az lehetetlen, nem halhatott meg, tegnap még viszonylag rendben volt,
most meg itt van előttem. Ez lehetetlen!
-
Nem, csak van egy elintézetlen dolgom, azért vagyok itt! És a te segítségedet
kérem! – lépett közelebb hozzám. Kicsit megnyugodtam, mikor meghallottam, hogy
még nem halt meg.
-
Pont az enyémet? És miről beszélsz, elintézetlen dolog? Nem értem!
-
Nem mondhatok ennél többet, de annyit kérek tőled, hogy csókolj meg! Többet nem
kérek!
-
De hogy csókoljalak meg, amikor még megérinteni se tudlak. Lehetetlent kérsz
tőlem, Sungmin!
-
Mindig is ilyen kis aranyos voltál – mosolyodott el. – Nem a mostani énemet
kell, hanem azt, aki éppen a kórházban van, és magatehetetlenül fekszik – ahogy
kimondta az utolsó szavakat, szemei csillogni kezdtek, majd egy könnycsepp
gördült végig gyönyörű arcán.
-
Nem hiszek neked! Te is biztos csak az agyam szüleménye vagy! Hagyj engem
békén! – kiáltottam, és egyre jobban összezavarodtam. Úgy, ahogy voltam,
kirohantam a szobából, és azt se tudtam, hogy hova menjek. Sungmin szomorú
szemekkel nézett utánam.
A
legközelebbi szobába rohantam, és kopogás nélkül rontottam be oda. Kangin éppen
az ágyán feküdt, és a laptopját nyomkodta.
-
Mi a baj, Wookie? Mi történt? Megint nem aludtál jól? Olyan sápadt vagy! –
kapta fel a fejét, mikor lihegve álltam meg az ajtóban.
-
Hyung, azt hiszem, hogy nekem elment az eszem!
-
Miért mondod ezt? – ült fel, majd megveregette maga mellett az ágyat, hogy
üljek le.
Nem
tétováztam sokáig, lábaim amúgy is már kezdtek összecsuklani. Lehuppantam
mellé, és tenyerembe temettem az arcom.
-
Ma reggel, mikor felkeltem, megláttam valakit az egyik sarokban, és az a
valaki, Sungmin volt. És beszélt hozzám, és megpróbáltam megérinteni, de nem
tudtam. Azt állította, hogy ő egy szellem!
-
Szellemek nem léteznek, Wookie! Biztos csak álmodtál!
-
Nem, hyung. Azt is mondta, hogy menjek be hozzá, és csókoljam meg! Meg valami
befejezetlen dologról beszélt. Az egész olyan hihetetlen – kezdtek el potyogni
a könnyeim.
-
Nyugodj meg, biztos csak azért vagy ilyen, mert nem aludtál mostanában – kezdte
le dörzsölni a hátam. - Kimerült vagy, és az elméd játszik veled. Gyere, dőlj
le itt egy kicsit. Nem megyek el sehova, rendben?
Bólintottam,
majd lerúgtam papucsaim, és elterültem mellette. Hamar álomba merültem, de
rémálmok gyötörtek. Egy kis szigeten
voltam, és több száz Sungmin jelent meg előttem, és mind azt kérték tőlem, hogy
csókoljam meg őket. Féltem, és csak szaladtam, de az út nem fogyott el alattam,
nem haladtam semerre. Egy helyben futottam, és a tömeg egyre közeledett felém.
Ekkor
felriadtam, levegő után kapkodtam, és tiszta veríték voltam.
-
Jól vagy? – kérdezte Kangin. – Rúgkapáltál, miközben aludtál, ezért bökdöstelek
meg! Ne haragudj.
- Semmi
baj, nagyon rosszat álmodtam!
-
Meséld el! Hátha megkönnyebbülsz egy kicsit.
Röviden
összefoglaltam a korábbi eseményeket, addig ő csendben figyelt, néha még
hümmögött is mellé. Mondandóm befejeztével, kiveséztük ezt a témát, és alaposan
átbeszéltük a dolgokat.
Nem akartam bemenni
Sungminhoz, képtelen voltam rá azok után, ami reggel történt. Felváltva ültem a
saját szobámba, és Kanginéban. Egész áldott nap semmit sem csináltam, éppen
egymagam voltam, mikor megcsörrent a telefonom.
-
Yesung-ah! – kiabáltam bele a készülékbe!
- Wookie, megkaptam a leveled, ugye
jól vagy? – kérdezte
aggódva.
-
Nem hyung, nem vagyok jól. Kezdek bedilizni, nem bírom már tovább!
- Ne add fel, kérlek! Tudom, hogy
erős vagy, és ki fogod bírni, amíg Sungmin magához nem tér.
-
Én ebben nem vagyok olyan biztos! – mondtam lehangoltan.
- Én hiszek benned, és hamarosan
kimehetek az egyik hétvégén, és akkor elmegyek hozzád, rendben?
-
Rendben, de melyik hétvégén lesz?
- Azt még pontosan nem tudom!
Hamarosan, jó?
-
Értem. De hyung, ígérd meg, hogy neked semmi bajod nem lesz, oké?
- Ígérem, Wookie. Vigyázni fogok
magamra! Ne aggódj miattam, rendben? De most le kell tennem, nagyon vigyázz
magadra, és ne add fel! Hamarosan találkozunk!
-
Yesung-ah! Nagyon hiányzol! Vigyázz magadra!
- Te is nagyon hiányzol, légy jó! – mondta, és a telefon elnémult.
Visszatettem a
helyére, és kissé ugrándozva mentem át Kanginhoz. Elmeséltem neki, hogy most
beszéltem Yesunggal, és olyan jó érzés volt hallani a hangját.
A
délután borzasztó lassan telt el.
Kiültem
az ablakomba, és Sungmin szavain agyaltam. Egyre jobban hajlottam afelé, hogy
megteszem, de nem volt merszem hozzá. Küzdöttem az ellen, hogy ma bemenjek, nem
akartam még rosszabbá fordítani a helyzetem.
Hiába
üvöltött és bizsergett minden porcikám, megpróbáltam ellenállni, muszáj volt.
Így inkább lementem a nappaliba, a többiekhez, és megpróbáltam elterelni a
figyelmem.
Meglepődtek,
mikor megláttak az ajtóban, és szentül állították, hogy úgy nézek ki, mint egy
élőhalott. Szemeim alatt sötét karikák húzódtak, bőröm színe sápadt, és
élettelen volt. De legalább jót mulattak rajtam, és nem kérdezősködtek
fölöslegesen. A kedvem is javulófélben volt, nem éreztem magam egyedül.
Ahogy
viszont kezdett beesteledni, a hangulatom is egyszerre tűnt el a nappal, és
vált borússá. A fiúk lassan szállingóztak a szobájukba, és nyugovóra tértek.
Kangin felajánlotta, hogy aludjak nála. Örömmel fogadtam el ezt a szívességet,
de előtte még visszamentem a szobámba, hogy összeszedelődzködjek.
Ahogy
beléptem az ajtón, és hátat fordítottam neki, megint meghallottam Sungmin
hangját.
-
Kérlek, Wookie! Tudom, hogy szeretsz engem! Tisztában vagyok azzal is, hogy ez
nehéz számodra!
-
Minden erőmmel azon vagyok, hogy kitartsak melletted! De amit kérsz tőlem, az
sok, irtózatosan sok!
-
Tudom! De nekem te fontos vagy! És pár nappal ezelőtt, a balesetem előtt,
hozzád indultam. El akartam neked mondani, hogy mennyire szeretlek! De nem volt
bátorságom megtenni!
Ekkor
ránéztem, és szemeiben újra megjelentek a könnyek, ahogy visszagondolt a múltba.
-
Nekem sem volt bátorságom hozzá! – most már talán elhittem, hogy nem őrültem
meg még teljesen.
-
Arra is emlékszem, hogy kinéztél az ajtón, de én nyuszi módjára behúztam fülem,
s farkam, és elmentem. Ostoba voltam, hogy akkor nem fordultam meg!
-
Igen, az voltál! Mert ha akkor megteszed, és még egy kicsit itt maradsz velem,
nem kerülsz ebbe az állapotba! – mondtam, majd be akartam fejezni ezt a
beszélgetést. Felpakoltam a cuccom, és távoztam.
Bekopogtattam
a szomszédba, beléptem, és a földre dobtam a ruháimat. Ekkor úgy éreztem, hogy
beszélnem kell Eunhyukkal.
Elmentem
hát hozzá, és kikértem a véleményét.
-
Beszélhetnénk? – dugtam be a fejem a szobába.
-
Persze, gyere csak be! – intett befelé. – Nem baj, ha Donghae is itt marad?
Megráztam
a fejem, és leültem melléjük.
-
Nos, arról lenne szó… – kezdtem bele – hogy Sungmin teljes valójában megjelent
előttem, és arra kért, hogy csókoljam meg!
-
Azt mondod, hogy láttad őt szellemként? – kérdezte Donghae.
-
Igen, eleinte az álmaimban jelent meg, de most fényes nappal, láttam őt. Hiába
próbáltam megérinteni, nem bírtam, kezem átsiklott rajta.
-
Akkor most már biztos, hogy egy szellem! – tette hozzá Eunhyuk. – És mit
mondott még?
-
Azt, hogy menjek el hozzá, és… - elhallgattam egy pillanatra – csókoljam meg.
Mind
a ketten döbbentek néztek rám, én meg elpirultam, ahogy az ilyenkor lenni
szokott. Percekig néma csend honolt a szobában, majd Donghae törte meg a
csendet.
-
Tehát akkor foglaljuk össze! Azt mondod, hogy Sungmin szellemként tért vissza,
és csak te látod ezek szerint, mert én személyem szerint nem láttam –
bólintottam egyet, majd folytatta. – Arra kér téged, hogy csókold őt meg, de
miért?
-
Azt mondta, hogy nem mondhatja el.
-
Érdekes – dörzsölte meg állát Eunhyuk. – Szerintem oka van rá, hogy megkért
erre. Nem véletlenül csak te látod, és csak veled beszél. Ez jelent valamit, de
vajon mit?
-
Nem tudom – feleltem lehajtott fejjel.
-
Nincs most itt velünk? – ahogy ezt Donghae kimondta, Sungmin megjelent
előttünk, úgy tűnt, hogy hallgatózott.
Felkaptam
a fejem, és megláttam őt. Valahogy jóleső bizsergés járta át a testem, és jó
érzés volt látni őt.
-
De, itt van! – mutattam az irányába.
-
Szia Sungmin! – integetett arra Eunhyuk. – Tényleg nem mondhatod el, hogy miért
kell megtennie Wookie-nak?
Sungmin
megrázta a fejét, majd hozzátette:
-
Sajnálom fiúk, de nem tehetem! Wookie az egyetlen, aki segíthet rajtam! Wookie,
kérlek, tolmácsold nekik – mosolygott rám, azzal az ellenállhatatlan
mosolyával.
-
Azt mondja, hogy nem teheti meg, és csak én vagyok az egyetlen, aki segíthet
neki.
-
Na, ez már nekem túl zavaros. Mi az, hogy nem mondhatja el? Mi lesz akkor, ha
elmondja? Ah, inkább lemegyek, és iszok egy pohár vizet! – rázta meg a fejét
Donghae, és távozott a szobából.
-
Sajnálom, Donghae! – mondta Sungmin, majd lehajtott fejjel állt tovább. –
Wookie, most el kell mennem, visszamegyek a testemhez, ígérem, nem zaklatlak
tovább – tette még hozzá, majd eltűnt.
- SUNGMIN!
– kiáltottam, de ez már nem számított, nyoma veszet.
-
Mi az? – kérdezte a helyettes leader meglepetten.
-
Elment, és nagyon nem nézett ki jól. Ez mind az én hibám! Megbántottam őt! Egy
ostoba vagyok, aki még ennyire se képes – temettem az arcom a kezembe.
Előre
és hátra kezdtem hintázni, hogy valamelyest lenyugodjak. Most már nem bőghetek, a szervezetem nem tud többet termelni, szedd
össze magad! Ahogy lelkem is lenyugodott, megint megpróbáltam józan
paraszti ésszel gondolkodni. Eunhyuk mindeddig egy szót sem szólt mellet, csak
hátamat simogatta, hogy megnyugtasson.
-
Wookie, tanácsolhatok neked valamit?
-
Természetesen!
-
Szerintem egy próbát megérne, mármint tudom, hogy fura dolog ez, de én a
helyedben megtenném, vagy legalább megpróbálnám.
-
Nem tudom, hyung! Mi van, ha nem történik semmi?
-
Nem fog összedőlni a világ, és egyébként is hallottad Sungmint, csak te vagy
az, aki segíthet rajta! Nem én, vagy Donghae! Csakis te!
-
Te megtennéd, minden ok nélkül?
-
Meg bizony, ha Donghae-ről lenne szó, azon nyomban. És tudod, hogy miért?
-
Miért?
-
Mert szeretem őt, és a mindennél fontosabb nekem, ő jelenti számomra a
mindenséget! Ha nem lenne, már biztos, hogy nem lennék ebben a csapatban!
-
És én is rég feladtam volna, ha nem lennél itt nekem! – lépett be az ajtón
Donghae, majd Eunhyukhoz lépett, átkarolta vállát, és egy puszit nyomott
arcára.
-
Érted már?
-
Azt hiszem, hogy értem! – bólintottam. – Holnap bemegyek hozzá, már nem akarom
zargatni Heechult, hogy vigyen be. Siwon sincs itt, már hazament.
-
Ahogy te szeretnéd, ez a nap már nem változtat semmin – mondta Donghae. Ha
tudta volna, hogy ez az egy nap is mennyire fontos volt, Sungmin életében,
biztos nem ezt mondta volna.
-
Akkor én megyek is. Oh, majd elfelejtettem, ha van valami, ne keressetek a
szobámban, Kangin hyunggal alszok az éjszaka – indultam el az ajtó felé, de
megtorpantam, és megfordulva mondtam.
-
Rendes tőle, hogy segít neked! – mosolygott Eunhyuk.
-
Igen, én megyek is. Jó éjszakát! – mondtam, majd útnak eredtem, és az
alvótársamhoz siettem.
Hamar
ágyba bújtunk, Kangin el is aludt mellettem percek alatt. Nekem nehezebben
ment, többször lejátszottam magam előtt a jelenetet, ahogy Sungmin ajkai
enyéimhez érnek. Ezzel altattam el magam.
Végre
nem keltem fel negyedóránként, bár azért óránként kipattant a szemem, és
nehezemre esett visszaaludni. Azt képzeltem, hogy Sungmin fekszik mellettem, s
minden rendben van. Így sikerült álomba ringatnom magam, minden egyes
alkalommal.
Hajnalban
keltem, nem bírtam tovább egyhelyben feküdni. Visszamentem a szobámba, majd a
fürdőt vettem célba. Az újonnan felújított fürdő arra az időre emlékeztetett,
amikor még az egész csapat együtt volt. Itt volt Hangeng, Kibum és a többi
fiúnak se kellett a katonaságban lennie. Milyen
régen is volt az már!
Teljesen
kinyitottam az összes csapot, majd beléptem a fülkébe. Egyik kezemmel
megtámaszkodtam a falon, a másikat magam mellé ejtettem le. Mélyen beszívtam a
levegőt, és hagytam, hogy a forró víz végigcsurogjon hátamon. Felemeltem a
fejem, és arcomon is végigfolyt a frissítő víz.
Hajamra
is engedtem egy keveset, majd hátat fordítottam, és lezuhanyoztam. Utána még
egy ideig elidőztem, közben megint azon agyaltam, hogy ma megteszem. Meg kell tennem, ha én vagyok az egyetlen,
nincs más lehetőségem! Meg kell mentenem a szerelmem, kerüljön ez bármibe is.

Eunhyuk és Donghae nagyon aranyos volt. Wooki meg annyira szerethető az érzéseivel, kétejeivel.
VálaszTörlésés még egy dolog, lehet hogy csak álmodtam, de esetleg..... valahol...... egy Kangin - Yesung utalást láttam?
igen van benne egy-két Yesung és Kangin rész is, de nem sokáig... :) Kangint mindenféleképpen beleakartam írni, úgy, ahogy én látom :) na meg Yesung nem maradhatott ki, hiszen a valóságban is nagyon jó barátok Wookie-vel :) maga a történet is, még ha a balesetes rész nem is, de a nagy része a valós életükre van felépítve :)
Törlés